Célkeresztben a generációváltás III.
Középvállalati Vezetők Exkluzív délutánja A generációváltás témakörének érdekes színfoltja volt [...]
Középvállalati Vezetők Exkluzív délutánja
A generációváltás témakörének érdekes színfoltja volt az AlphaSonic Kft. (Egyesületünk tagja) által, a címben megjelölt eseményén az a lehetőség, hogy Alelnökünk Berendi Péter bemutathatta azt a speciális vállalkozás indítást, ahol az elsőgenerációs édesapa, fiával együtt,(de mégis másodgenerációsként) indították a Roland Divatház Zrt-t.
Ami külön megemlítendő, hogy ma már megjelent a harmadik generáció is. Az alapító édesapa unokája, már fontos pozíciót tölt be a Zrt-ben.
A továbbiakban a generációváltás hihetetlen nehézségeit elemezte Berendi Péter, illetve kifejtette gondolatait a témával kapcsolatban.
Hírlevél feliratkozás
Kérjük adja meg email címét, ha legfrissebb híreinkről, rendezvényeinkről emailben is szeretne értesülni!
Legfrissebb
Rudas László, a Családi Vállalkozások Országos Egyesületének (CSAVE) elnöke Bolgár György Megbeszéljük című rádióműsorában fejtette ki a szervezet álláspontját a tervezett vagyonadóval és a hazai kis- és középvállalkozások helyzetével kapcsolatban.
Dr. Rudas László, a magyar magánegészségügy meghatározó alakja beszél a Business Klub műsorában a családi vállalkozások kihívásairól és a generációváltás nehézségeiről.
A GÉMOSZ Mindig Úton podcastjának legújabb adásában Dr Rudas László, a CSAVE elnöke beszélt azokról a kihívásokról, amelyek ma a magyar családi vállalkozások előtt állnak.






